Gyerekeknek, családoknak, cégeknek
Előadások
Gyerekeknek
Érzelmi hullámok meglovagolása
Ovisoknak és Kisiskolásoknak…
Szülőknek
Családot tervetek vagy már úton van kisbabátok? Első, második vagy netán már a harmadik trimeszterben jársz?..
Cégeknek
Azok közé a cégvezetők közé tartozol, akik fontosnak tartják dolgozóik egészségét, mind fizikai, mind mentális és lelki szinten?…
Ovisoknak és Kisiskolásoknak
Érzelmi hullámok meglovagolása
Az emberi érzéseket sokféleképpen csoportosíthatjuk. Paul Ekman, az érzelemkutatás egyik legnagyobb szakértője szerint 6 emberi alapérzelem van. Ő volt az egyik tanácsadója az Agymanók című filmnek is, amelynek főszereplői egy kislány, Riley érzelmei.
Agymanók c. film szereplői segítségével átbeszéljük az érzelmeket. Mikor milyen érzelmeket szoktunk érezni. Miket szoktunk ilyenkor csinálni? Milyen folyamatok zajlanak le bennünk amikor örülünk vagy épp bánatosak vagyunk.
Pár játékos trükkel és varázslattal segítek a gyerekeknek felülni az érzelmi hullámvasútra és könnyedén meglovagolni azokat.
Az előadás célja: Segítségnyújtás a gyermekeknek eligazodni az érzelmek tengerében és kezelni azokat.
Előadás díja: 30.000 Ft/ alkalom, rendszeres tartás esetén 10% kedvezmény.
Az interaktív előadás hossza 20-40 perc közötti, mely a gyermekek számától és interakciótól függ.
Szülőknek
Család születik
Családot tervetek vagy már úton van kisbabátok? Első, második vagy netán már a harmadik trimeszterben jársz?
Szeretnél a lehető legjobban felkészülni az érkezésére és családotok megszületésére?
Tanácstalan és bizonytalan vagy mit és hogyan kell majd az első pár hónapban csinálni?
Ha a fenti kérdések közül valamelyik igaz rád, akkor gyertek el és gazdagodjatok jó pár hasznos tudnivalóval, amit az elkövetkezendő időszakban kamatoztatni tudtok.
Manapság már mindent is ki tudsz googlezni a neten. De vannak dolgok, amit csak tapasztalni és átélni lehet. Ha szeretnél igazi használható tapasztalatokkal gazdagodni, amit ebben a csodás és egyben hullámvasutas időszakban tudsz alkalmazni akkor ezen a workshopon a helyed!
Témák, amiről szó lesz:
- Első, második és harmadik trimeszter nehézségein való könnyedebb áthaladás
- Gátizom torna fontossága szülés előtti és utáni időszakban
- Szülésre hangolódás légzésekkel és meditációval
- Negyedik trimeszter feladataira való felkészülés
- Baba masszázs
Előadás ára: 15.000 Ft/ család
Előadás hossza: kb 3 óra
Boldog szülő, boldog gyermek
Kinek lesz boldog, kiegyensúlyozott gyermeke? Ez egy érdekes kérdés és sok mindent hordoz magában. A szülő szívét lelkét adja, de az nem biztos, hogy úgy és olyan formában a gyereknek is jó. Hatalmas önismeret kell, hogy először saját hiányosságainkat ismerjük fel. Tanuljunk, fejlesszük magunkat és ezek által gyermekünk életét is jobbá tudjuk tenni és tudjunk neki segíteni.
Az egyik, ha nem a legnehezebb feladat az életben a szülői lét. Minden percben figyelni, vigyázni, gondoskodni. Döntéseket hozni, aminek következményei lesznek, ami persze mindig csak utólag derül ki, hogy az ember az éppen adott szituációban jó vagy rossz döntést hozott. (Nincs jó vagy rossz döntés csak döntés van, de annak mindig vállalnunk kell a következményeit).
Következetesnek maradni, de ha kell rugalmasnak lenni. Tudatosnak lenni és annak is maradni. – Lehet, hogy egy hasonló szituációban pár nappal ezelőtt pozitív kimenetele volt a döntésünknek, de most kudarcba fulladt, mert nem vettük észre, hogy mi és a gyerekünk is teljesen más lelkiállapotban voltunk. – Egy csodás játék, amibe néha legszívesebben kilőnénk magunkat a holdra. Ismerős?
Megtalálni a határt, hogy megóvjuk, de ne túl óvjuk. Életre való legyen és megtanítsuk őket mindenre, ami ahhoz kell, hogy szeressék magukat és az életüket, az egyik legszebb feladat.
Előadásom célja segíteni azokat a szülőket, akik a legjobbat szeretnék a gyerekeiknek. Egy biztos érzelmi támogatást, egy stabil hátteret biztosítva gyerekeiknek, hogy ők az életükben a maximumot ki tudják hozni magukból.
Gondok, problémák, megoldandó feladatok mindig voltak, vannak és lesznek is bőven! A lényeg, hogy ezeket miképp oldjuk meg. Milyen mintát adva át gyerekeinknek.
Rengeteg szakirodalom segíti már a szülőket, de ezeket a mindennapi életbe belecsempészni nagyon nehéz. Először saját gondolkodásodat kell átalakítani ahhoz, hogy olyan szülő lehess, amilyet szeretnél adni gyermekednek. Ebben tudok neked segíteni.
A jóga szemléletét belecsempészve a mindennapokba. Egymás elfogadását, a hála érzését a legkisebb dolgokért. Saját magunk lelki megerősítését, hogy a legnehezebb időszakokban is helyt tudjunk állni. Együttérzést és megbocsátást magunk és a másik felé, mert senki nem tökéletes és mindenki hibázhat. Légzéstechnikákat mutatok, melyek elsajátítása után sokkal nyugodtabban és tisztább fejjel tudsz gondolkodni és ezeket tovább is adhatod gyermekednek, hogy sokkal könnyebb legyen neki is átlendülni egy- egy nehézségen. Egy olyan szemléletmódot szeretnék átadni, mely teljesen más megvilágításba helyezi kapcsolatotokat.
Gyermeked nem attól lesz boldog, hogy saját igényeidet és szükségleteidet háttérbe szorítod őt kiszolgálod, körbeugrálod és ebbe végül kiégsz. Nem attól lesz boldog, hogy éjjel-nappal dolgozol, emiatt nem lát sosem vagy mikor lát és együtt lennétek, hulla fáradt vagy és semmihez nincs már kedved. Vagy ha mindent is megveszel neki, amit csak szeretne. Gyermeked akkor lesz a legboldogabb, ha Te boldog vagy.
Ha szeretnél boldog szülő lenni és szeretnéd, hogy gyermeked is ezáltal boldog legyen?
Előadás ára: 15.000 Ft/ család
Előadás hossza: kb 2 óra
Cégeknek
Stresszkezelés
Azok közé a cégvezetők közé tartozol, akik fontosnak tartják dolgozóik egészségét, mind fizikai, mind mentális és lelki szinten? Fontos számodra, hogy olyan emberekkel vedd körbe magad, akik energikusak és a legjobbat tudják kihozni magukból? Akkor jó helyen jársz!
Minden embert nap, mint nap érik külső stresszes hatások. Család, utazás vagy munkahelyi nyomás. A stressz rövid távon pozitív hatással van az emberi szervezetre. Hosszabb vagy vissza-vissza térő stressz viszont pont az ellenkezőjét váltja ki az emberi szervezetből, így lelki és egészségügyi következményei is lehetnek.
Minél hamarabb felismerjük a stresszt kiváltó helyzeteket és minél hamarabb tudjuk kezelni ezeket annál kisebb kárt okozunk hosszútávon magunknak.
A folyamatos stressz kimerültséghez vezet, mely legyengíti az immunrendszert. Az az ember, aki folyamatos stressznek van kitéve nem tud megfelelően teljesíteni, döntéseket hozni. Lelki betegségek (lehangoltság, depresszió, pánikbetegség, ingerlékenység) mellett fizikai szinten is jelentkeznek a folyamatos stressz káros hatásai (fejfájás, mellkasi fájdalom, felső légúti panaszok, bőrbetegségre való fogékonyság pl ekcéma, emésztési zavarok, nőgyógyászati problémák kialakulása).
Egy cég csak akkor lehet sikeres, ha a céget működtetők is sikeres emberek, kiegyensúlyozottak és egészségesek. Szeretnél egy kreatív, energikus és innovatív csapatot, akik sikerre viszik a vállalkozásod?
Tudok segíteni Neked:
- Segítek felismerni azokat a helyzeteket, amik kiválthatják a stresszt, mert mindenkinél ez más és más, mivel nem vagyunk egyformák. Annak érdekében, hogy a stresszes helyzetet elkerüljük, így elkerülve a stresszel járó negatív következményeket.
- Előadásom alkalmával olyan stresszkezelési technikákat mutatok, amiket bárhol bármikor tudtok alkalmazni.
- Mutatok olyan módszereket, amelyeket a mindennapjaitokba szépen be tudtok építeni és általuk sokkal nyugodtabbak és kiegyensúlyozottabbak lesztek. Ez által sokkal jobban tudtok majd a munkára koncentrálni és a maximumot kihozni magatokból.
Stresszkezelés előadásom mellett irodai jógával és masszázzsal tudom támogatni céged sikerességét.
Kapcsolatfelvétel
Keress bizalommal az alábbi elérhetőségeken!
Üzenetküldés
Cím
Penc, Árpád utca 16.